2016. március 12., szombat

Kezdés és jómagam

Elmesélem hogy telt a napom egy évvel ezelőtt.
Debrecenből indultam haza megpakolt bőröndökkel és egy leharcolt válltáskával. Utóbbi magában rejtette az Őrség! Őrség! egy hibátlan és olvasatlan példányát. A villamoshoz érve nem szálltam fel rögtön. Találkozót beszéltem meg egy leányzóval, mivel azon a héten sikerült rátalálnom egy használt, egyszer olvasott Erik példányra. Természetesen ahogy tehettem lecsaptam rá. A könyvet átvettem, a villamosra felszálltam. Vonattal járok haza, két és fél (olykor több) óra zötyögés, de legalább van lehetőségem olvasni. Az akkori olvasmányom az Őrség!Őrség!-re esett, bár bevallom az Erikbe is bele-bele nézetem. Az al-sorozatok közül a Széltoló al-sorozat volt az első nagy szerelmem és Széltoló az első kedvencem. Otthon a szokásos rutinon mentem végig. Bőröndből kipakolás, mosógépbe bepakolás, majd ebéd és laptop bekapcsolás.
Arra emlékszem, hogy szürke idő volt. Regénybe illő, de mégis túlzottan közhelyes. Az ember telefonál a párjával, frissít az oldalon és szembe jön egy cikk/post, először csak a képet látja meg. Sir Terry Pratchett mosolyog vissza a képernyőről.
Később elolvasom, amint letettem a telefont.
De két váratlan szó szembe jön, "has died".
Nem hittem el, aztán azt, hogy egy nagyon rossz vicc, akartam, hogy valami hamis hír legyen. Rövid csend után annyit tudtam mondani, "Meghalt Pratchett" . Páromról tudni kell, hogy Ő mutatta meg nekem a Korongvilágot, legalább annyira szereti a könyveket, mint én. Hamar le kellett tennem a telefont.

Hogy miért nem voltam képes hosszú időn át túl tenni magam a halálán, vagy miért érintett meg ennyire? Nem tudom. Azt sem tudnám megfogalmazni, hogy miért szeretem ennyire a világot, amit teremtett. Ezt, azt hiszem, még Vimes Parancsnok is nehezen derítené ki.
Mindenkinek van valami dolog az életében, amiért rajong. Mindenkinek kell valami, amiért rajonghat. Nekem ez a Korongvilág. A mai napig mérhetetlen öröm fog el, ha sikerül egy olyan könyvet megszereznem, ami eddig még nem volt meg.

Nos, a sok szentimentalizmus után úgy érzem itt az ideje erről a blogról is írnom. Szemfülesebbek észrevehették, hogy az első bejegyzés 2015. januárjában került ki és egészen mostanáig pangott az oldal. Ennek két oka van, az egyik, hogy nem éreztem úgy, hogy ha megcsinálom bárkit is érdekelne. Hiányzott a szikra, azonban ahogy látszik egy év leforgása alatt megtaláltam az okot, hogy megcsináljam és foglalkozzam vele. Nem másoknak, elsősorban magamnak. Természetesen örömmel tölt el, ha valakinek sikerül valami újat mutatnom a Korongvilággal kapcsolatban.
A második ok, hogy jócskán hiányában vagyok az írói vénának. Nagy egészében úgy tudnám tökéletesen megfogalmazni, hogy minden fajta művészeti terméknek csupán az élvezője vagyok. Ebből kiindulva a könyvelemzés/jellemzés/ismertetés kiesett a lehetőségek közül, amivel fel tudnám dobni az oldalt, ahogy a rajzolás is. 
Szívesen veszek bármilyen kritikát és/vagy ötletet bárkitől, hogy mivel lehetne színesebb az oldal, amíg az kultúrátlan van megfogalmazva. Jövőbeli tervek között a blog életben tartása jár az élen, minél több tartalmat összegyűjteni Nektek és megosztani Veletek.

Lezárásként szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki eddig támogatott és segített. Niel, Csucsu, Seca nektek "név szerint" köszönöm a bátorítást és a türelmet!

Végül köszönöm Sir Terry Pratchett-nek, hogy megalkotta a Korongvilágot. Köszönök mindent.

 “Do you not know that a man is not dead while his name is still spoken?”
― Terry Pratchett, Going Postal 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése