2016. november 9., szerda

Fekete Kalap Nap



Iglói Ferenc beszámolója 
 
November 4-én, Pécsett került először megrendezésre a Fekete Kalap Nap, mely Terry Pratchett rajongókat hivatott összegyűjteni, hogy megemlékezzenek kedvenc írójukról. A megrendezésre egy művelődési házban kerül sor, ahol minden feltétel adott volt egy kellemes este eltöltésére Korongvilágot kedvelők körében. 

Kis késéssel, 17 óra után érkeztünk, stílusosan fekete kalapban. Már csak azért is, mert meglepetést ígértek annak, aki fejfedővel érkezik. :) A terem sajnos elég üres volt, velünk együtt heten ültünk a székeken és menet közben derült ki, hogy rajtam és a feleségemen kívül senki nem olvasott még Pratchett-től semmit. Kissé lelombozó volt, de kíváncsian vártam mi lesz belőle. Nos, Nóra, a boszorkányos szervező kedvét nem szegte a gyér közönség. A megjelent laikusokat igyekezett meggyőzni arról, hogy Terry Pratchett munkássága megér legalább egy próbát. Nem csak Korongvilágról esett szó, de Sir Terry élete és maga a rendezvény elnevezésének ötletadó története, valamint a fantasy műfajról tartott előadása is elhangzott (A Slip of the keyboard kiadványban szerepelnek). Mindez magyar nyelven, mert Nóra mindent lefordított, ami nem volt elérhető magyarul. 
 
A rendezvény ezen túl főleg a Tiffany Aching sorozatra koncentrált, itt egy kicsit lehetett volna változatosabb is a program. Viszont a fiatal boszorkány története remekül körül volt járva. Olyannyira, hogy nem csak youtube-on néztük meg a Morris táncot, ami a Wintersmith-ből lehet ismerős, de élőben is. Ugyanis a jelenlévők közül ketten színházi emberek voltak és korábban betanulták a táncot. Egyébként az este folyamán több idézetet, részletet is ők olvastak fel. Egészen másképp hangzanak egy színész előadásában Pratchett szavai. 

 
További különlegességként, ugyanennek a sorozatnak egy másik eleme, a hedgehog song valóvilágbeli verziója is terítékre került. Az előadások végével rövid Korongvilág térkép és leírásböngészés, valamint Ogg Nagyi receptjeivel való ismerkedés jött, amivel én készültem az estére. A kevés érdeklődő miatt a rendezvény hamarabb ért véget a tervezettnél. Összességében nagyon sajnálom, hogy kevesen voltunk, de a rendezvény ettől függetlenül is működött. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Nórát, aki egy hihetetlen Pratchett rajongó, emellett komoly kampány munkát is végez Korongvilág érdekében.
Le a (fekete) kalappal előtte!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése